Médiákok MCC

Január első napjaiban, amikor utoljára találkoztunk, Gábor tele volt várakozásokkal az utazással kapcsolatban, amelyre feleségével és kisfiával készült. Sanghajba költöztek, ahol Ágota kulturális szakdiplomataként kezdte meg munkáját. Gábor azt tervezte, hogy újságíróként dolgozik majd és tudósításokat küld hazai lapoknak a kínai nagyvárosból. Emellett folytatni kívánta kommunikációs tanácsadói munkáját, ami az internet segítségével tökéletesen megvalósíthatónak tűnt. A Collegiumtól el kellett válnia, de ekkor is megemlítette, hogy milyen közel áll hozzá az intézmény.

Ezek a tervek összevágnak élete korábbi szakaszaival. Gyermekkorának egy részét szüleivel Líbiában töltötte, majd Máltán érettségizett. Ugyan egyetemi diplomát az ELTE arab és angol szakán szerzett, újságírást Los Angelesben kezdett tanulni, és a kaliforniai metropolisban, majd Dallasban is a sajtóban dolgozott.

Nem volt már újságíró, amikor tanítani kezdett a média szakirányon, mégis megtestesített számunkra egy ideált az újságírással és az újságíró személyével kapcsolatban. A legkülönbözőbb témákról beszélgetve jó érzékkel mutatott rá a lényeges kérdésekre, amelyekre a riporterek lecsaptak volna. Az üzleti kommunikációval kapcsolatos munkában is az újságírók fejével gondolkozott, és nagyon jó kapcsolatra törekedett a sajtó munkatársaival. Informatikai ismereteit az újságírók képzésének szolgálatába állította, amikor létrehozta az Apple Macintosh labort az ELTE média szakán.

Az angol nyelvű újságírás mellett arra tanított bennünket, hogy kritikusan szemléljük a minket körülvevő világot. A gazdasági válság nyomán számos, kapitalizmust kritizáló, elemző írás és film látott napvilágot. Ezekről Gáborral már a 2004-es kurzuson beszélgettünk. A Corporation című filmet, amely a vállalatok környezeti, társadalmi hatásainak kérdéseit taglalja, Gábor leányfalui házában néztük meg együtt utolsó közös, collegiumi óránkon. Sokat vitatkoztunk a filmről, és persze a világ előtt tornyosuló kihívásokról… Majd pizzát rendeltünk, és élvezettel mesélt nekünk Los Angeles-i élményeiről, az amerikai élet ellentmondásairól és szépségeiről. Akkor is lelkes maradt, amikor hosszan kerestük a Bartók Rádió frekvenciáját, hiszen teljesen természetes volt, hogy együtt hallgatjuk meg Stachó Laci egyik zenekritikáját, amelyet éppen aznap sugárzott az adó.

Azt hiszem, ez a nap sokat elárult arról, ahogyan Gábor az életéről, az újságírásról, a tanításról gondolkozott. Világot járt emberként milliós nagyvárosokban élt, de otthont Leányfalun teremtett családjának. Újságíró volt, aki tanítványainak fontosnak tartotta a média kritikus szemléletét is megtanítani. Vállalatoknak adott kommunikációs tanácsokat, de képes volt a vállalatok működését is kritikusan szemlélni és ezt a gondolkodást át akarta adni tanítványainak.

Halálának híre mindenkit megdöbbentett, és elindult egy levelezés a korábbi média szakirányosok között. Így fogalmaztak róla a levelek írói: „megváltoztatta a világlátásomat”, „kevesen voltak rám ekkora hatással”…

Biztos vagyok benne, hogy mindig emlékezni fogunk a jó hangulatú collegiumi órákra, Gábor tökéletes angol tudására, alaposságára, barátságos, mégis mindig határozott és őszinte stílusára.

Molnár Bálint

Tavaly ilyenkor felvételiztem a Mathias Corvinus Collegium média szakirányára – kissé közhelyesen hangzana, ha azt írnám, megszeppent elsősként ültem a felvételi bizottság előtt (ráadásul igaz sem volna). Bár azt még nem tudtam pontosan, mivel szeretnék foglalkozni a későbbiekben, de a collegiumban eltöltött első „junior” év során egyre biztosabb lettem abban, hogy a média szakirány fogja számomra a legtöbb lehetőséget nyújtani mind emberi, mind szakmai fejlődésre.

Nem is kellett sokat várni az első alkalomra, hiszen szinte a felvételi értesítővel egy idővel érkezett a Komáromy-ösztöndíj pályázati kiírása is. Keserédes dolog volt ez, hiszen egy emlék-ösztöndíj egyrészt a kihagyhatatlan lehetőségeket kínál, másrészt viszont meg sem tudja közelíteni azt az értéket, amelyet a névadója még ezen a világon képviselhetne.

A tavalyi, első pályázatra egy tervet kellett benyújtani arról, hogyan fejlesztenénk a collegium média szakirányát. Mivel én éppen akkor csöppentem bele a szakirányos életbe, tiszta lappal kezdhettem gondolkodni arról, hogyan képzelem a szakirány legideálisabb tanévét. Saját preferenciáimat befolyásolta, hogy az egyetemen másodéves nemzetközi tanulmányok szakos hallgatóként a szívem mindig is a külpolitikához húzott. A Komáromy-ösztöndíj keretében egy olyan média szakirányos programot képzeltem el, amelynek során külpolitikával foglalkozó médiumokat látogatunk meg, külpolitikai témával kapcsolatos kurzust, beszélgetést szervezünk, illetve a collegium könyvtárát ilyen témájú könyvekkel, újságokkal gazdagítjuk. Mindezzel mi volt a cél? A világon sok ember állítja magáról, hogy szeretné megérteni, hogyan működik körülötte a világ, egy újságírónak viszont hivatása, hogy a szakszerű tájékoztatás érdekében átlássa az eseményeket mozgató tényezőket. Egy hozzáértő külpolitikai újságíró pedig nemzetközi mediátor szerepet is betölthet, hiszen meggyőződésem, hogy a tájékozott és egymással kommunikálni képes emberek meg tudják akadályozni a súlyos nemzetközi konfliktusokat.

A maroknyi médiás csapattal persze nem váltunk egy év alatt a világbéke hős harcosaivá, viszont a magunk elé kitűzött rövid távú célokat többé-kevésbé sikerült megvalósítanunk. Hosszas tanakodás és válogatás után kiválasztottuk a megrendelendő a könyveket és folyóiratokat, amelyeket jövő évtől olvasgathatunk majd (a Foreign Policyt, a Time-t, a Médiakutatót, külföldi tudósítók angol nyelvű beszámolóit és egyéb könyveket, amelyek a későbbiekben a hasznunkra lehetnek, például az Economist Style Guide vagy az Investigative Journalism). Az első félévben látogatást szerveztünk az MTI és az MTV központjába, főleg az utóbbi alkalmával – a másfél órás BKV-út alatt – rázódott össze a médiás csapat. A „kulisszák mögé” többen velünk jöttek egyetemi csoporttársaink közül, valamint a collegium többi szakirányáról is.

Az év fő rendezvénye februárban, az angol nyelvű MCC Média Kerekasztal megszervezése volt, Reporting for/from Hungary. Meghívott vendégeink (Adam LeBor, Nick Thorpe, Molnár Géza, Szlankó Bálint és Lambert Gábor) volt vagy jelenlegi tudósítók, akik Baló György moderálásával a tudósítók jelenlegi helyzetéről, az egyes országokban uralkodó tendenciákról és Magyarország aktuális külföldi megítéléséről beszélgettek. A vendégek felkérésétől, a helyszín kiválasztásán keresztül, a plakát kiragasztásán keresztül mindent a szakirányunk szervezett. A sok munka után szinte hihetetlen volt látni, hogy a Szatyor Kávéház emelete dugig telt az érdeklődőkkel.

Bár a Komáromy-ösztöndíj első éve lezárult, reméljük, hogy a megkezdett program nem fog megszakadni. Jövő félévben angol nyelvű újságírás kurzusunk lesz, illetve szeretnénk meglátogatni azokat a médiumokat is, amelyekre a második félévben nem jutott idő. És természetesen kíváncsian várjuk a jövő évi ösztöndíjast, aki újabb színt vihet az MCC-médiás csapatba.

Zöldi Blanka

Amikor kívülálló hall az MCC-sekről, azt gondolhatja, ezek folyton csak tanulnak… Aztán amikor lát egyet egy könyv fölött görnyedve, ez még jobban megerősíti a véleményét. Aztán, ha látja egy egyetemi bulin, hogy épp úgy tombol mint ő, kicsit összezavarodik. Különösen, ha aztán a következő órán már arról mesél, milyen problémát lát mondjuk Kornai hiánygazdaság elméletében, vagy bedob a közösbe egy anekdotát az EU bővítésről, esetleg elmeséli, hogy szabadidejében hogyan készül a saját vállalkozása beindítására, és úgy mellesleg megérdeklődi, te olvastál-e valamit Thuküdidésztől, mert ő igen és jó lenne átbeszélnie valakivel az esti kollégiumi kurzus előtt egy részletet.

Nos, ez egy rendkívül hiányos leírása egy MCC-snek, de rátapint a lényegre. Nekem például időnként eszembe jut, hogy egy kicsit olyanok vagyunk mint az X-men csapata, akik talán az evolúció egy következő lépcsőfokát képviselik. Persze azért ne túlozzunk, nem szeretném úgy bemutatni magunkat, mint egy csapat mutálódott génnel rendelkező egyetemistát. Az viszont tény, hogy mások vagyunk. Talán nem sok olyan helyet találunk ma Magyarországon, ahol ennyi elszánt fiatal osztaná meg egymással egyetemista éveit, tanulmányait, élményeit, ideiglenes lakhelyét. Az évzárón már viccszámba megy az adott évben nyelvvizsgát szerzett tanulók száma, és már azon sem lepődünk meg (na jó, talán egy picit), ha valaki már annyi ösztöndíjat kap meg, hogy kénytelen választania közülük; és időnkét már csak kapkodjuk a fejünket, amikor megtudjuk, hogy egyikőnk megint külföldi egyetemen tölti a következő félévét.

 Megmondom őszintén, van, hogy nem könnyű MCC-snek lenni. Amikor fáradtan hazaérsz, látod, hogy 8-at üt az óra (télen ráadásul ilyenkor már rég sötét is van), nem mindig érzed, hogy valóban ott kell ülnöd azon az esti kurzuson. Aztán felmész a terembe és jót mosolyogsz a társaidon, akik jó egyetemistához méltóan a koffein számos fellelhető formáját tartják kezükben, és azt látod, hogy még a tanár is a feketére esküszik, muszáj neked is jobb kedvre derülni. Persze, ha valaki egy sűrűn ásítozó diákba botlik az egyetem folyosóján, valószínűleg az is egy MCC-s lesz, aki számára az óramutató éjszaka pusztán a ritmust adja. Mert mindenütt ott vagyunk. Na, de viccet félretéve, nem vagyunk gépek, mi is elfáradunk néha; de olyankor kiülünk a teraszra, borozunk egy jót, beszélgetünk egy kis harmonikaszó mellett, hirtelen felindulásból az összes lezáródó szemhéj ellenére (vagy épp azért) a semmiből teremtünk party hangulatot és megmutatjuk, milyen egy igazi MCC-s. Még akkor is, ha azt beszélik…

Gönczi Petra